Oktatás

Április a karriermenedzsment hónapja!

Április a karriermenedzsment hónapja!
A Karrier Hónapot immáron ötödik alkalommal rendezik meg a Morgan Stanley-nél. A rendezvény központjában elsősorban a munkavállalók karriermenedzsmentjének az építése áll.
Az intézet Budapesten 2006-ban létrehozott egy technikai központot. A cégnél most 950 ember dolgozik, ebből az 50%-a informatikus szakember. Az intézmény egyedül Budapesten nyitott irodát, ahol különböző szakterületekkel foglalkoznak: pénzügy, piacelemzés, hitelkockázat, értékpapír-kereskedés. Kiemelt figyelmet szeretnének szánni a munkatársak szakmai fejlődésére és a karrier lehetőségére.

A Morgan Stanley-nél 400 fő informatikai szakember
A Morgan Stanely-nél 950-en dolgoznak, ebből 400 fő informatikai szakember


Ebben a karrierépítésben előadók és külső tréning cégek is részt vesznek, de olyan is előfordult, hogy olimpiai és világbajnok sportolókat hívtak, hogy tartsanak egy beszámolót a karrierjük alakulásáról, mely motiválhatja az érdeklődőket. Főként olyan munkaerőt keresnek, akik azon kívül, hogy tehetségesek, tudnak és akarnak közösen, csapatban dolgozni. Ez alapvető feltétel a cégnél.

Lehetőség van az új pozíciók megismerésére
Mindenki számára biztosítják az új területre vagy munkakörre való pályázást


Váradi Judit, a Morgan Stanley toborzás vezetője elmondta: "Az új mobilitási programmal lehetőséget biztosítunk mindenki számára, hogy megismerje az aktuális nyitott pozíciókat és pályázzon azokra, ha új területbe vagy munkakörbe szeretne belekóstolni. Ez számunka a tehetségmegőrzés egyik legfontosabb eszköze."

Képek forrása: www.spillerlaszlo.wordpress.com


P.T.